Gyarapodtak az emlékezés kövei a kanizsai Holokauszt emlékművön

beleHagyományosan május utolsó vasárnapján tartja emlékező programját a Nagykanizsai Zsidó Hitközség. Ekkor emlékeznek azokra, akiket 1944. április – májusában koncentrációs táborokba hurcoltak, s megöltek. A mai programnak a kerek évforduló, a 70 év adott különös jelentőséget. A romos állapotában is különlegesen szép zsinagógában 16 év gyűjtőmunkája nyomán összegyűlt fotókból, tárgyakból, relikviákból összeállított kiállítás fogadta a látogatókat.

bele2A Hitközség – miután az állami hozzájárulást visszautasította – saját erőből szervezte meg a Lévai Ibolya egyedi gyűjteményét feldolgozó „Töredékek a nagykanizsai zsidó közösség múltjából” című, Szemenyey-Nagy Tibor által rendezett kiállítást. Székely Istvánnak, a Hitközség elnökének köszöntője után Verő Tamás főrabbi, és Nógrádi Gergely kántor közreműködésével zajlott a gyászistentisztelet, majd a zsinagógát megtöltő résztvevők a zsinagóga udvarán lévő emlékműnél, és a zsidó temetőben elhelyezték a koszorúkat és az emlékezés köveit.

no images were found