HA-709 – Frédi a ballonpilóta

Nem tévedek, ha azt mondom, a nyolcvanas évek közepén a város egyik legismertebb, legnépszerűbb embere volt. Horváth Ferenc, vagy, ahogy barátai most is hívják, Frédi a KÖGÁZ-nál dolgozott, s tulajdonképpen vezérigazgatói fenyegetés után kezdett ismerkedni a hőlégballonozással.

regikepElég komoly sportmúltam van, a KÖGÁZ mint támogató delegált különböző egyesületek elnökségébe. Amikor ezekből l979-ben kiszálltam – ma már mindegy, hogy miért , Dénes János, a KÖGÁZ vezérigazgatója azt mondta, „kirúg”, ha csak ki nem találok valami sportot, aminek köze van a gázhoz, mint pl. a hőlégballon. Ezt a kinyilatkoztatást illet komolyan venni, így aztán 1979 végére el is készült az első ballonunk, 1980-ban pedig már repültünk. Miénk volt a hetedik ballon az országban, ezt jelzi a lajstromszáma is: HA-709. A kanizsai származású dr. Fülöp András, aki a MALÉV főpilótája volt, nagyon sokat segített, mert mindenféle rutin, meg tapasztalat nélkül fogtunk hozzá. Ma, ha valaki 100 órás pilóta, még nem bízok rá embereket, de akkor én 3-4 órányi szolnoki gyakorló repülés után már önállóan repültem. Elég vakmerők voltunk…

– Az első önálló repülés mikor volt?

Az első az nem is volt repülés, mert felállítás közben szinte azonnal elégettük a ballon alsó részét. De 1980 telén már elrepültünk, igaz, leszállni csak úgy tudtunk, hogy majd egy kilométeren keresztül húzott bennünket a szél a havon, a végén a kosár tele volt hóval. De mindig tanultunk, hol egymás kárából, hol saját tapasztalatból.

– Mikor állhattak ki először a KÖGÁZ nevében?

egyuttMegrendeztük az első KÖGÁZ kupát 1982-ben. Ekkor indult az új, életre szóló kaland, mert véletlenül megnyertem a rókavadászatot, azaz, amikor egy ballont kell követni, s lehetőség szerint ott leszállni, ahol az leszállt. Egyébként ez akkor túl jól is sikerült, mert rászálltam a már lefektetett ballonra és kihasítottam. Szóval nyertem, de még eléggé ügyetlen voltam. Két év múlva, 1984-ben lettem először, majd még kétszer magyar bajnok, emellett többször megjártam a dobogó minden fokát, több mint 10 évig én voltam a magyar válogatottnak is a kapitánya.

– Ez lett az élete.

Meg a családé is, hiszen volt, amikor egy évben több mint 100 napot voltam távol, s ez az ő támogatásuk nélkül nem működött volna. Aztán később családi ügy lett a ballonozásból, mert Vali jött fényképezni.ujkep

– Hol nem járt ballonnal?

Ausztrália és Dél-Amerika maradt ki, másutt repültem. Volt időszak, amikor egyszerre 12 ballont működtettem. Volt telefon meg sörösüveg alakú ballonom is.

– Mostanra mi maradt a ballonozásból?

Hatvanhárom éves vagyok. A repülés nekem ma is egy csoda és izgalom. Két egyforma repülés nincs, ez olyan, mint a séta az erdőben. A ballon a nyugodt szemlélődés lehetőségét adja, érzed az illatokat, látod a természet apró rezdüléseit, az őzeket, szarvasokat. Most is repülök még, de már közel sem annyit, mint korábban.

 

 

88004

 

Komoly feladattal bízta meg Horváth Ferenc ballonpilótát, vagy ahogy Kanizsán sokan ismerik, Frédit a 8800.hu szerkesztősége. Az elmúlt hetekben át kellett néznie pályafutása 33 évének fotóit, s kiválogatni belőle a legszebb, legizgalmasabb repülések emlékeit. A válogatásban felesége, Vali is segített, aki a repülések nagy részén fotósként vett részt, azaz a képek egy része az ő szemét dicséri. Munkájuk eredményét hét nagy albumba rendszerezték. Szeptember 27-től az év végéig itt a 8800.hu Galériájában kéthetente tesszük közzé ezeket az albumokat a Lovászbusz támogatásával annak reményében, hogy miközben képzeletben beszállnak Frédi mellé, és körbe repülik a világot, látogatóink is megéreznek valamit ebből a csodálatos és látványos sportból.

Szeptember 27-én este: Irány India!