Hajdu Sándor 1939.06.05.-2013.12.30.

Szomorú hír jött Balatonboglárról.

Hajdu Sándor, Nagykanizsa Város Vegyeskarának Örökös Karnagya, zeneszerző, zenész 2013. december 30-án 11,30-kor örökre elment.

(zaol.hu)

(zaol.hu)

Tősgyökeres kanizsai volt, önmagát mindig Hunyadi utcai gyereknek mondta. Bár korán elkerült városunkból, mégis ezer szállal kötődött hozzánk. Ide kötötték diákévei, első „szerelmei”, szülei a kanizsai temetőben nyugszanak és élete utolsó nyolc évében a Városi Vegyeskar vezetőjeként számtalan szép művel, feldolgozással és koncerttel véste be magát minden zeneszerető kanizsai emlékezetébe.

Középiskolai tanulmányait a győri Zenei Gimnáziumban kezdte zongora, trombita és zeneszerzés szakokon, majd a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában zeneszerzést tanult. Elvégezte a Liszt Ferenc Zeneakadémia karnagyképzőjét, mindig büszkén beszélt tanáráról, Kodály Zoltánról.

1962-ben korrepetitor a Színművészeti Főiskolán és a Budapest Táncegyüttesnél, majd karnagy a Ganz-Mávag Férfikarnál, a KISZ Központi Kórusnál és a Filmgyárban. 1967-től a Bergendy együttes zeneszerzője, trombitása, sok örökzöld sláger szerzője. 1986-tól karmester Kecskeméten, 1989-től Békéscsabán, 1992-2005-ig a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház zenei vezetője, egyben a zalaegerszegi Vegyeskar vezetője. 2005 év elején vette át Nagykanizsa Város Vegyeskarának vezetését. Nemzetközi fesztiválokon vettek részt Szardinián és a lengyelországi Bielsko-Bialában, felléptek szerte az országban, 2010 májusában a KÓTA minősítő hangversenyén „Hangversenykórus” címet értek el. Misét, gyászmisét komponált, kanizsai költők verseit zenésítette meg, népdalokat dolgozott fel, amelyeket kórusával rendszeresen elő is adott. Munkásságát a város vezetése „Nagykanizsa Kultúrájáért” kitüntető címmel ismerte el 2012-ben.

Az egészségi állapota romlása és az októberi szívműtétje után december 22-én tért vissza kórusához, a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony templomban adott koncerten vezényelte saját karácsonyi feldolgozásait.

Ez volt az utolsó vezénylése.

Csatlakozott nagy elődeihez, tanáraihoz, szerzőtársaihoz.

Életműve, szeretetteli egyénisége mindörökre velünk marad.

 

Kálovics Ferenc