Itt a sorsolás eredménye!

Az édességet szeretik, de cukrászdába járni nem? Nem voltunk túl sokan, de ezt ráfogjuk a rossz időre. Azért a sorsolást megejtettük, mindkét esetben azonos módszerrel. Valamennyi résztvevő nevét A4-es íveken rendszereztük, majd előre kinyomtattuk. A 235 „tortás” megfejtő neve 10 íven, a – pontosabb számolás után – 992-re csökkent lájkolók 34 íven fértek el. A tortát gyermekek sorsolták úgy, hogy először egyikük az ívekből választott, majd a másik –mivel egy íven 24 név volt – 1-24 közötti számokból húzott ki egyet. A sorsolás nyertese a torta esetében:


Anger Tamás

 

A három fős édesség vacsora sorsolását is hasonló módon ejtettük meg egy a cukrászdában tartózkodó vendég közreműködésével Itt egy íven 30 név volt. A lájkoló verseny szerencsés nyertese:


Jutka Majer, azaz Majer Judit

 

Kedves Tamás és Kedves Judit!

Gratulálunk! Nyereményeiket pénteken 17 órakor vehetik át, illetve ehetik le a Gerő Cukrászdában. Judit két társat is hozhat a NAGY SÜTEMÉNY VACSORÁHOZ. De előtte kérjük, vegyék fel a kapcsolatot a www.8800.hu szerkesztőségével a szerkesztoseg@8800.hu mail címen.

Akik pedig most nem nyertek, őket arra buzdítjuk, látogassák gyakran a www.8800.hu oldalt. Lesz itt még játék és látni, olvasni való bőven.

sorsolas3

kép 3 / 5