Kanizsai Antológia – a 14. kötet

A szerzőknek karácsonyi ajándék, az érdeklődők viszont technikai okokból csak januárban juthatnak majd hozzá a Kanizsai Antológia idei számához, melyet kedden este mutattak be a szerkesztők a szerzők jelenlétében. Kardos Ferenc, a sorozat felelős szerkesztője szerint az új kötet abban különleges, hogy a korábbiaknál sokszínűbb, sokkal több Nagykanizsa történetére vonatkozó írást tartalmaz, olyan jelentős szerzőktől is, mint Dr. Kaposi Zoltántól, a Kanizsai monográfia 3. kötetének szerkesztőjétől, vagy Kocsis Katalintól, a kanizsai és az ország zenei életének egyik legjobb ismerőitől. A sok remek tanulmány bekerülése egyben azt is jelentette, hogy feszesebb lehetett a szépprózai és a költészeti rész is. A szerzők között most is van felfedezett, fiatal (pl. Schevelik Kitti), s rutinos szerző, a rá jellemző stílussal és minőséggel.

Hagyományos már, hogy – elsősorban ismeretterjesztő jelleggel – más nemzet költői is megjelennek benne kanizsaiak fordításában, most Szabadi Tibor J. – nak lehetnek hálásak az olvasók az eszperantó segítségével magyarba átültetett szerb irodalmi összeállításért. A Kanizsai Antológia 14. kötetében 37 alkotó szerepel, közülük 6-an most először publikálnak a sorozatban.