Késő estig tartott a helyszínelés Galamboknál, egy 71 éves nagykanizsai nő halt meg a balesetben

Halálos baleset Zalakomár és Nagykanizsa közöttEste fejezték be a helyszínelést a rendőrök a 7511-es számú úton, Galambokon, a Rigó-hegyi bejárónál, ahol vasárnap délután 15 óra 50 perckor egy Daewoo Lanos típusú személyautó eddig még ismeretlen körülmények között egy út szélén álló teherautóba rohant. A személyautót egy 72 éves nagykanizsai férfi vezette, aki az elsődleges orvosi vélemény szerint nyolc napon belül gyógyuló, könnyű, míg a jobb első ülésen utazó utasa – 71 éves felesége – olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A személyautóban a hátsó ülésen ülő 47 éveses lányuk sérülések nélkül szállt ki az autóból. ( Fotók: MTI/Varga György)