Kínai üzletemberek Kanizsán

Évek óta folynak intenzív tárgyalások arról, hogy Magyarország miként tudna Kína európai „ugródeszkája” lenni, miként lehetne kínai befektetőket ide csalogatni.

Létezik már egy 500 millió eurós közép-európai befektetési alap, a Bank of China pedig úgy döntött, hogy Budapesten hozza létre a közép-európai fejlesztési központját. Egy, még az év elején lezajlott, a két ország együttműködését elősegítő program során az hangzott el, hogy új kínai beruházások 1-2 éves időtávlatban jelenthetnek majd Magyarországon jó párszáz új munkahelyet teremtve.

Csak remélni lehet, hogy kínai üzletemberek mai nagykanizsai programja már ebbe az időtávlatba tartozik, ehhez kapcsolódik. A delegációval délután a Polgármesteri Hivatalban Mazzag Ferenc, a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Cseresnyés Péter polgármester és Doucha Ferenc, a VOSZ Zala Megyei elnöke tárgyal a nagykanizsai befektetési lehetőségekről.