Kisebb földrengés volt hétfőn Sand térségében

Kisebb földrengés volt hétfő reggel a Nagykanizsához közeli Sand térségében, de károk nem keletkeztek – közölte az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Geodéziai és Geofizikai Intézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma.

A közlemény szerint a hét kilométeres mélységben 7 óra 54 perckor bekövetkezett földrengés ereje a Richter-skála szerint 2,8-as erősségű volt. Cseresznyés Dániel, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI érdeklődésére azt mondta: károk nem keletkeztek, egyetlen bejelentés sem érkezett a földrengést követően. Hábli Nándor, Sand polgármestere az MTI megkeresésére közölte: a településen a legtöbben nem is érzékelték a rengést. Hozzátette, hogy a polgármesteri hivatalban bent lévő dolgozók sem nagyon vették észre a történteket. Volt, aki egy mélyről jövő dübörgést érzékelt, de ez is talán csak néhány másodpercig tartott, mást nem tapasztaltak, és a település lakói közül sem jelzett senki károkat.