Költöznek a trafikok a plázákból – a kanizsai „megoldás”

MTI hír: Május 31-én már nem nyithatnak ki a nemzeti dohányboltok a benzinkutakon és azokban a bevásárlóközpontokban, amelyekben 2500 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzlethelyiség működik. Emlékezetes: a rendeletmódosítás indoklásában az szerepelt, hogy a bevásárlóközpontokban, benzinkutakon működő dohányboltok aránytalanul nagy haszonra tehetnek szert a többiekhez képest a nagyobb forgalom miatt.

Vagy az értelmezés egyedi, vagy a rendelkezés nem több látszatnál. Attól ugyanis, hogy a trafik kiköltözik az áruházból vagy annak árnyékából, az előtte lévő parkoló sarkába, és maximum 50-100 méterre a volt helyétől nyit ki, még nem változott semmi. Az adott áruház látogatóinak forgalma továbbra is nála jelenik meg. S ha a korábbi hónapokban valóban aránytalanul többet keresett az átlagnál, akkor most mindössze annyi történt, hogy a többlet egy részét egy újabb fabódé felépítésére költötte.

bele