Kultúrházak éjjel-nappal – programok Nagykanizsán

Farsang utolsó hétvégéje ma már nem csak a nagy téli vígadalmak végét jelenti, de egy kicsit a tavaszi kulturális szezon kezdetét is. Hamarosan jönnek majd a Tavaszi fesztiválok –(Nagykanizsán is), de még előtte egy ráhangoló, nem túl régi, de már országosan is elterjedt program zárja farsangot. A Kultúrházak éjjel-nappal eseménysorozathoz eddig már közel félezer intézmény csatlakozott, köztük a Kanizsai Kulturális Központ is. Nagykanizsán a program pénteken, február 28-án este a Móricz Zsigmond Művelődési Házban kezdődik,  ahol egy héten belül immár másodszor jönnek össze a város néptáncosai. Az apropó pedig az, hogy elkészültek az elmúlt évtizedekben a kanizsai táncosok turnéiról, fellépéseiről készült egykori filmek digitális kópiái. Ezek bemutatásával kezdik az est, mely egyébként egészen biztosan hajnalig tartó farsangzáró buliba torkollik.

Ugyancsak pénteken indul a középiskolásoknak szervezett, több fordulós Játssz önként! programsorozat a Medgyaszay házban. Ennek a programnak központi eleme, hogy a diákok, miközben szórakoztató, játékos formában gyakorolják az együttműködés, közös cselekvés módszereit, egyben gyűjtik azokat a hasznos órákat, melyek elszámolhatók lesznek a törvény által előírt érettségi előtti 50 órányi önkéntes munkában.

Az-én-szabadságom-Jancsó-Miklós-emléknapUgyancsak a régi moziban, de már szombaton délután, a nem rég elhunyt Jancsó Miklósra emlékeznek egy róla készült portréfilm, illetve négy filmje (Oldás és kötés, Még kér a nép, Szegénylegények, Csillagosok, katonák) levetítésével.

A Hevesi Művelődési központba azokat várják szombat délutánra, akiket érdekel hipnózis. Őszintén a hipnózisról címmel Bocskor Anikó parapszichológus beszél e témáról.

 

No és persze pénteken – szombaton Országos Fánkfesztivál a Kanizsa Centrumban!