M7-es – 10 sérült egy balesetben

valamiHétfőn 12 óra 15 perckor eddig még ismeretlen körülmények között, egy Budapest irányából Letenye felé közlekedő személygépkocsi hátulról nekiütközött egy a leállósávban várakozó gépjárműnek az M7-es autópálya Nagykanizsa melletti szakaszán, a jobb pályatest 212 kilométer szelvénynél. A balesetben egy férfi nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket, míg kilenc ember nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett. A súlyos sérült férfit mentőhelikopter, a többi sérültet mentő vitte kórházba.

valami2Az MTI információi szerint a sérültek a Magyar Közút leállósávban dolgozó munkásai. A műszaki mentés, illetve a helyszínelés idejére a zalai rendőrök lezárták az autópálya balesettel érintett szakaszán a leállósávot, valamint a külső sávot. A belső sávban több órán keresztül korlátozások mellett haladt a forgalom.