Már ne vásárol(junk)jak Kanizsán?

Én ugyan már azelőtt lelkes kanizsai piaclátogató voltam, még mielőtt erre 2013 novemberében felszólítottak volna, ezzel együtt örültem a kezdeményezésnek, mert azt reméltem, egy újabb, nem csak esetenkénti kampány célokat szolgáló, hanem valós gazdasági, idegenforgalmi reményeket élesztő kezdeményezésről van szó, mely hosszútávon vonzó rendezvénye lehet a városnak.

De úgy tűnik, az ötletadóknak, szervezőknek elfogyott a puskaporuk. Májusban volt utoljára Vásárolj Kanizsán!, aztán néma csend. Pedig annak idején azt ígérték, hogy minden hónapban, a nagyvásárt követő szombaton lesz majd egy-egy tematikus csarnoki program a valóban és méltán híres kanizsai piacon. Szép volt a nyár, termény, termés lett volna bőven…..

Amikor a program elkezdődött bátorkodtam megosztani a 8800.hu olvasóival, hogy mit lehetne kihozni ebből az ötletből. (http://www.8800.hu/szolj-hozza/csarnok-napok-felajanlom-nepgazdasagi-hasznositasra/ ). Most ismét megosztom annak reményében, hogy lesz döntéshozó, akihez eljut majd a felajánlás. Ugyanis szomorú volt látni szombaton, hogy a csarnok félig üres volt.

(Ui: vasárnap ismét tömegek – köztük rengeteg külföldi – látogatott ki a lomira. Ez a rengeteg látogató nem indítja meg senkinek az agyát?)