Még nem késő a védőoltás! Járvány nincs, de 77 százalékkal több az influenzaszerű megbetegedés

Az Országos Epidemiológiai Központ szerdai jelentése szerint január 6. és 12. között mintegy tízezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. Az országos járványküszöb heti tizenötezer beteg.

A betegek több mint 70 százaléka 15 és 69 év közötti. A legtöbb beteget a fővárosban, Pest és Vas megyében, a legkevesebbet Jász-Nagykun-Szolnok és Veszprém megyében regisztrálták. Zalában is emelkedést mutat a 100 ezer lakosra vetített arány, az első héten 32, míg a január 6-12. közötti időszakban 53 influenza szerű megbetegedést regisztráltak.

A második héten összesen 23 influenza-gyanús betegtől származó légúti mintát vizsgáltak, egy mintában mutatták ki az influenza A(H1N1) vírus jelenlétét – olvasható az OEK jelentésében.

Szombaton az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) legfrissebb jelentése alapján azt írta: az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók légúti mintáiban az elmúlt 5 hétben egyre nagyobb arányban azonosították az influenzavírust. A 2014 első hetére vonatkozó jelentések szerint Portugáliában már kiterjedt influenzajárvány van, helyi járványokról számolt még be Franciaország, Spanyolország, Svédország és az Egyesült Királyság.

  Kiemelték azt is, hogy Magyarországon néhány héten belül várható a járvány, ezért még mindig nem késő kérni a védőoltást.