Megyei tűzoltó verseny Zalakaroson

A megye számos településéről, és még Horvátországból, Hodosan-ból is érkeztek szombat délelőtt a zalakarosi sportpályára önkéntes tűzoltók, hogy összemérjék tudásukat több kategóriában.

bele1A megyei tűzoltóversenyre a Zala Megyei Tűzoltószövetség rendezésében került sor, a résztvevők között voltak felnőttek, ifjúságiak és gyermek kategóriában is képviseltették magukat a lelkes riválisok.

A verseny során több helyszínen zajlottak a megmérettetések. A kismotorfecskendő és a CTIF versenyszámokon belül külön korcsoportok is összemérhették tudásukat, így gondoskodott a szervezőbizottság arról, hogy a végén tényleg a legeredményesebb csapat állhasson a képzeletbeli dobogó legtetejére.

bele2Ez a verseny a főpróba lehet azoknak a csapatoknak akik részt vesznek a jövő héten rendezendő Zánkai Országos Önkéntes Versenyen – mondta Strázsai Zoltán főszervező, aki egyben megköszönte  a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak, Rigó Csaba kormánymegbízottnak, Megyei Önkormányzatnak és a Zalakarosi Önkormányzatnak, hagy anyagilag, és erkölcsileg is támogatták a rendezvényt.

A versenyeredmények összesítése alapján a legeredményesebb csapat a Becsehely ÖTE lett, ők vehették át Zalakaros polgármestere által felajánlott  Karos – kupát.

 Eredmények:

 Kismotorfecskendő  (retro) férfi kategória:

1. Becsehely ÖTE

2. Szőkedencs ÖTE

3. Hévíz ÖTE

4. Murakeresztúr ÖTE

5. Pókaszepetk ÖTE

6. Miháld ÖTE

7. Zalakaros ÖTE

 Kismotorfecskendő  (retro) női kategória:

1. Alsópáhok ÖTE

2. Becsehely ÖTE

3. Murakeresztúr ÖTE

 Kismotorfecskendő  (retro) ifjúsági  fiúkategória:

1. Becsehely ÖTE

 Kismotorfecskendő  (retro) gyermek fiú kategória:

1. Hévíz ÖTE

2. Murakeresztúr ÖTE

 Kismotorfecskendő (modern) férfi kategória:

1. Becsehely ÖTE

2. Hévíz ÖTE

 Kismotorfecskendő (modern) női kategória:

1. Becsehely ÖTE

Kismotorfecskendő (modern)  ifjúsági fiú kategória:

1. Becsehely ÖTE

 Kismotorfecskendő (modern) gyermek fiú kategória:

1. Hévíz ÖTE

 CTIF ifjúsági tűzoltó akadálypálya HAZAI kategória:

1. MITOSZ Ifjúsági fiú 1. csapat

2. DOHÖTE Letenye Ifjúsági fiú csapat

3. MITOSZ Ifjúsági fiú 2. csapat

4. Alsópáhok ÖTE Ifjúsági fiú csapat

 CTIF ifjúsági  tűzoltó akadálypálya KÜLFÖLDI kategória:

1. Hodosan DVD Ifjúsági fiú 1. csapat

2. Hodosan DVD Ifjúsági fiú 2. csapat

 CTIF felnőtt  férfi:

1. Becsehely ÖTE

2. Hévíz ÖTE

 CTIF felnőtt női:

1. Becsehely ÖTE

 

Fotók: Szabados Gergely, tű szds – Nagykanizsa HTP, Cseresznyés Dániel, tű. őrm – ZMKI