Templomot újít fel és teniszpályát épít az egyházközség Fityeházán és Murakeresztúron

Polgár Róbert, az egyházközség plébánosa az MTI-nek elmondta: a falumegújításra és fejlesztésre a LEADER akciócsoportok közreműködésével igénybe vehető támogatásokra benyújtott pályázatukkal 18,2 millió forintos, 100 százalékos támogatást jelentő összeget nyertek. Ebből elújítják a fityeházi templom külső homlokzatát, elvégzik a hőszigetelését és kicserélik a nyílászárókat. Újjáépítik a tornyot, korszerűsítik a fűtési rendszert, továbbá a templom megközelítését akadálymentes rámpa és térkövezett járda segíti majd.

A plébános hangsúlyozta: a hatáskörébe tartozó templomok jó állapotának megőrzése és visszaállítása mellett, az egészséges életmód terjesztése is kiemelt feladata az egyházközségnek.

A teniszpálya építésének ötlete már régen megfogalmazódott Murakeresztúron, ahol a tervezett pálya nemcsak teniszezésre, de röplabdázásra, tollaslabdázásra vagy lábteniszre is lehetőséget nyújt majd. A pályára a falubelieken kívül a környező településekről érkező látogatókat is várják – tette hozzá Polgár Róbert.

A templom felújítása már megkezdődött, a teniszpálya kialakítása várhatóan jövő tavasszal indul és nyárra befejeződik.