Ütközött, majd elhajtott – szemtanút keresnek a kanizsai rendőrök

Még 2014. december 22-én 18 óra és 2014. december 23-án 11 óra közötti időben egy eddig még ismeretlen ember, ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú járműjével közlekedett Nagykanizsán, a Berzsenyi Dániel utcában. Az ismeretlen sofőr haladása során, feltehetően gépkocsija jobb elejével nekiütközött az úttest jobb oldalán parkoló, üres, szürke színű, Ford Focus típusú személygépkocsi bal oldalának. Az ütközést követően a jármű vezetője a helyszínről adatai hátrahagyása nélkül elhajtott.

Az eset körülményeinek tisztázása érdekében a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya kéri, hogy aki látta a balesetet vagy azzal kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a 06-93/312-190-es telefonszámon vagy a 107-es, illetve 112-es segélyhívószámok valamelyikén.