Való félben voltak – sms-ben fenyegette feleségét

Egy 33 éves sárhidai asszony tett feljelentést 2014. március 20-án volt párja ellen. A gyanú szerint a 36 éves lenti férfi a feljelentés előtt több mint másfél évig rendszeresen becsmérlő, fenyegetőző tartalmú üzenetekkel zaklatta válófélben lévő feleségét. Az üzeneteket rendszerint éjszaka küldte.

A férfit a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, aki a terhére rótt bűncselekményt elismerte, viszont elmondása szerint a gyermekével való kapcsolattartás hátráltatása miatt küldte az üzeneteket. A hívásokat és az üzeneteket nem zaklatásnak vagy tolakodásnak szánta, valamint nem akarta ezzel megfélemlíteni gyermekének édesanyját, csak érvényesíteni szerette volna apai jogait.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya P. Tamás ellen zaklatás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Zalaegerszegi Járási Ügyészségnek.