Villant a kés – súlyos sérülés

Az egyik férfit súlyos testi sértéssel, a másikat garázdasággal és könnyű testi sértéssel gyanúsítják a keszthelyi rendőrök.

kesbeleA gyanú szerint két 39 éves helyi férfi 2014. május 24-én 13 óra 15 perckor kezdett dulakodni Keszthelyen, a Fodor utcában, ami tettlegességig fajult, amikor az egyik fél egy zsebkést rántott elő, amellyel megvágta társa alkarját. A bántalmazás következtében a férfi az elsődleges orvosi vélemény szerint nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

A keszthelyi rendőrök mindkét férfit előállították, a nyomozók pedig gyanúsítottként hallgatták őket ki. A gyanúsítottak közül csak egyikük ismerte el a terhére rótt bűncselekmény elkövetését. A kést rántó férfi azt mondta, hogy csak védekezett, a másik férfi pedig azt mondta, hogy az aznap elfogyasztott alkohol mennyisége miatt nem emlékszik a történtekre.

A Keszthelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya T. Péter ellen súlyos testi sértés bűntett, míg R. Tibor ellen garázdaság vétség és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.