Workania állásportál: a dolgozók kétharmada az országos átlag alatt keres, Zala az utolsó harmadban (MTI)

Az elmúlt egy évben a fizetesek.hu felmérésében résztvevők átlagjövedelme bruttó 225 ezer forint volt, míg a fizetések medián (helyzeti középérték) értéke bruttó 190 ezer forint, ez 18 százalékkal kevesebb az átlagnál.

A közlemény rámutat: hiába a jóval 200 ezer forint feletti átlagérték, a legtöbb munkavállaló – a sokaság 35 százaléka – havi bruttó jövedelme 90 és 130 ezer forint közötti, messze elmarad az országos átlagtól.

A felmérés szerint az alkalmazottak 15 százalékának havi bére a 130-170 ezer forintos sávban található, és mindössze 10 százalékuk keres az átlagnak megfelelően 210 ezer és 250 ezer forint közötti összeget havonta.

A medián alapján a munkavállalók mindössze 5 százaléka keres bruttó 400 ezer forint feletti összeget havonta.

A Workania szerint a medián értékét tekintve minden összehasonlításnál legalább 20 százalékkal alacsonyabb értékeket kapunk, mint az átlag számításakor.

Ugyanígy alakul a fizetések régiók szerinti eloszlása: az átlag alapján a budapesti munkavállalók havi bruttó 255 ezer forintot keresnek, a medián szerint havi 220 ezret. Komárom-Esztergom megye dolgozóinak átlagfizetése 234 ezer forint, míg a középérték 210 ezer forint. A harmadik legmagasabb bérezésre országszerte a Győr-Moson-Sopron megyei alkalmazottak számíthatnak: az átlag szerint 225 ezer forintra adózás előtt, reálisan mégis 200 ezer forint a fizetések középértéke.

A legalacsonyabb medián érték 130 ezer forinttal Zala, Békés, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, valamint 120 ezer forinttal Nógrád és Somogy megyében jött ki.