Zárt tárgyalást kért a vérfertőzéssel vádolt férfi

Az első tárgyaláson egyik vádlott sem, a másodikon csak az I. rendű vádlott jelent meg a Zalaegerszegi Járásbíróságon, ahol apának és az ügyben II. rendű vádlottként szereplő lányának vérfertőzés bűntett vádja miatt kell felelnie – áll a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivőjének közleményében.

A vád szerint az I. r. vádlott 2005 és 2013 között – pontosabban meg nem határozható időpontokban – több alkalommal is közösült szentpéterúri lakásukban saját lányával, a II. r. vádlottal. A kapcsolatból 2008-ban egy fiú, illetve 2011-ben egy kislány született. A nyomozati szakaszban a I. r. vádlott beismerő, a II. r. vádlott részben beismerő vallomást tett.

Miután az első, 2014. április 23-i  tárgyalási napon nem jelentek meg a vádlottak, dr. Palkó Tamás bíró elrendelte rendőri elővezetésüket 2014. május 21-re. A 9 órakor kezdődő tárgyalásra azonban csak az I. r. vádlott érkezett meg a hatóság munkatársainak kíséretében. A tárgyalás megkezdése előtt a vádlott és védője – tekintettel az ügy súlyára és sajtóvisszhangjára – kérte a zárt tárgyalás elrendelését. Az indítványnak a bíró helyt adott, a sajtó munkatársainak el kellett hagyniuk a tárgyalótermet, így távollétükben hallgatta meg a bíróság az I. r. vádlottat.

A távol maradó II. r. vádlott mellett a megidézett tanú sem jelent meg. A korábban megadott lakcímhez képest jelenleg mindketten más helyen tartózkodnak, így őket a bíróság újra idézte a következő tárgyalási napra, melyre 2014. június 25-én, szintén a nyilvánosság kizárásával kerül sor.