Bíróság előtt a férfiismerősét Nagykanizsán halálra sebző nő (MTI)

Erős felindulásból elkövetett emberölés vádjával állt szerdán a Zalaegerszegi Törvényszék elé az a nő, aki tavaly júliusban Nagykanizsán egyetlen késszúrással halálra sebezte férfi ismerősét.

Az első tárgyaláson felolvasott vádirat szerint a 41 éves nő a több mint húsz éve ismert férfival egy korábbi tartozás miatt veszett össze. A későbbi áldozat ott akarta hagyni az asszonyt, de az utcán folyamatosan szidalmazta őt és a családját, illetve megrúgta és a táskájával többször megütötte.

A vádlott visszament a házba egy konyhakésért, és amikor a férfi újból megütötte, az asszony mellkason szúrta. Az áldozatot a mentők kórházba vitték, de kevéssel ezután belehalt a sérülésbe.

O. Erzsébet több alkalommal is kisegítette kölcsönökkel a régről ismert férfit, akiről azt mondta, azokat is mindig megbántotta, akik szerették őt.

Az asszony a húgának a házában tartózkodott, amikor megtudta, hogy a férfi nem adta át neki egy közös ismerősüktől neki küldött 10 ezer forintos tartozást. Felhívta, hogy beszélni akar vele, majd miután a férfi megérkezett, számon kérte rajta a pénzt.

 

A férfi szidalmazta őt és a családját, majd el akarta hagyni a házat, de az utcán tovább veszekedett a nővel. Meg is rúgta őt, hátizsákjával pedig többször megütötte, mire a nő a földre esett. A házba visszaszaladt asszony egy konyhakéssel tért vissza, ekkor a férfi a táskájával újból meg akarta ütni. O Erzsébet állítása szerint csak önkéntelenül védekezni akart.

A szúrás szívtájékon érte az áldozatot, akit a nő rokonai és ismerősei próbáltak ellátni, ők hívták a mentőket is, de az életét már nem lehetett megmenteni.

A vádiratban az áll: a nő szellemileg teljes mértékben beszámítható, de különösen feszült helyzetekben indulatos, agresszív, kíméletlen. Húga élettársa is azt vallotta a rendőrségi kihallgatásán – bár erre már a tárgyaláson nem emlékezett -, hogy az asszony a svájci élettársát is többször bántalmazta, késsel sérüléseket okozott neki.

Az ügyész úgy fogalmazott: a vádlott a vita rendezését kilátástalannak ítélte, ezért „méltányolható okból származó erős felindulásban” szúrta halálra ismerősét.