Érmekkel tértek haza Zalaegerszegről az Eraklin táncosai

Az Eraklin Táncklub Egyesület sikerekben gazdag versenyhétvégét tudhat maga mögött. A november 6-án Zalaegerszegen megrendezett Gála Kupa szabadidős és klubközi pontszerző versenyen kiemelkedő eredményekkel büszkélkedhetnek az eraklinos versenyzők. A délelőtt folyamán táncos karrierjük elején álló, szabadidős versenyzők mérhették össze tudásukat. A verseny valóságos éremesőt hozott az Eraklinnak.

Balassa Balázs – Bécs Fanni Junior 2 kezdő latin kategóriában rögtön az első versenyükön egy bronzéremmel térhetett haza.

Birkás Mihály – Darabos Anna páros volt a délelőtt legeredményesebb versenyző párosa, ugyanis mind a két kategóriában, ahol elindultak, Junior 1 kezdő standard és kezdő latin kategóriában is az első helyet szerezték meg.

Gelencsér Soma- Posza Gréta fonyódi eraklinos páros második versenye volt az idei Gála Kupa, melyről rögtön a Junior2 kezdő latin kategória győzteseként térhettek haza Zalaegerszegről.

Koller Norbert – Varga Lilla Gyerek 1 kezdő standard kategóriában, a népes mezőnyben a dobogós 3. helyezést érték el, latinból pedig a 4. helyen végeztek.

Lekszikov András Zsigmond – Gyergyói Anna Gyerek 2 kezdő standard és latin haladó kategóriában is a döntőbe jutottak és az előkelő 6. helyezést érték el.

Takács Gerely – Bodó Kata szintén a fonyódi eraklinosok táborát népesítik és öregbítik hírnevét a versenyeken. Életük második táncversenyén rögtön a döntős 4. helyezéssel térhettek haza.

A délután folyamán megrendezett klubközi pontszerző versenyen négy eraklinos páros indult, mindannyian szép helyezéseket értek el mind a saját maguk korosztályában, de mindegyik páros egy korosztállyal feljebb is, az átjárhatóság szabályainak megfelelően az idősebbek között is szépen megállta a helyét.

Benkő Dániel István – Bognár Alexandra Junior I. D standard és D latin kategóriában, a népes mezőnyben a 10. és 11. helyet érték el, míg egy korosztállyal feljebb a Junior II D standard és D latin kategóriában 11. és 8. helyezéssel büszkélkedhetnek.

Buda Leventének és partnernőjének Berner Lénának még friss párosként ez volt az első közös versenye, mely során a saját korosztályukban Junior 2 E standardból a 4. helyezést érték el, latinból pedig a döntő 6. helyéig táncolták magukat. Egy korosztállyal feljebb, az ifjúsági versenyzők közt pedig standard kategóriában egy ezüstéremmel a nyakukban térhettek haza.

Horváth Gergő és Szabó Flóra Gyerek 2 D osztályos versenyzők standardból és latinból is. A két kategóriában a 7. és a 6. helyezést tudhatják magukénak egy kiemelkedően kemény versengés végén. A legfiatalabb osztályos versenyző páros a nagyobbak között is szépen megállta a helyét, és sok párost megelőzve a 8. és 10. helyet érték el az idősebb, Junior 1 korosztályos versenyzők között.

Müller Balázs – Jáger Laura páros Junior 1 D standard kategóriában 12 páros közül kiemelkedő teljesítménnyel a döntő 5. helyén végeztek, míg latinból a középdöntőben végeztek. Az idősebb, Junior 2 korosztályos versenyzők között szintén a döntőbe táncolták magukat a gyerekek, és szintén az 5. helyezéssel büszkélkedhetnek.

A cikk feletti képen Birkás Mihály-Darabos Anna Junior 1 kezdő standard kategóriában a dobogó legfelső fokán.