Két új könyv, melyhez egy kicsit Kanizsának is köze van

gazdaborítóA kovásznai Gazda Józsefet sokan ismerik Kanizsán, ő a két város közötti testvéri kapcsolat egyik mozgatórugója. A sok jeles kitüntetése ( Bethlen Gábor-díj, A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje, Tamási Áron-díj, Magyar Örökség díj) mellett Nagykanizsa Megyei Jogú Város Címere emlékplakettel is kitüntetett erdélyi művészeti író, szociográfus, tankönyvíró Vezényelt történelem című kötetét ma este mutatják be a Városi Könyvtárban. A kiadó recenziója szerint: Arról szól ez a sorsregény, hogy mi történt velünk évszázados magányunkban. Hogy mit tettek velünk, mit követtek el ellenünk a legvéresebb században, a huszadikban. Gazda József sorra vesz mindent, mint aki számadást készít az utókornak, hogy mik történtek, jaj mik is történtek!

 

 

adriai-kaprazat-3d-beleA másik könyv cselekménye is a múltba, a közeli múltba vezet, ott gyökerezik. A Nagykanizsán élő Lendvai Béla az MTI tudósítójaként és magánemberként is sokat foglalkozik Horvátország életével. 2009-ben, majd az Adriakék, tengerzöld című útirajz-riportkönyvéért 2013-ban is elnyerte Horvátországban a külföldi újságíróknak évente kiosztott Arany Toll-díjat (Zlatna penkala). Ma Budapesten mutatják be Adriai káprázat című regényét. „Chris Valentine, a Reuters tudósítója munkája kapcsán visszatér az Adriai-tenger csodálatos városába, Dubrovnikba, ahol hónapokat töltött a délszláv háború idején. Húsz év után felidéződnek benne az értelmetlen pusztítás, a személyes tragédiák, de a feltétlen barátság és a szerelem pillanatai is.”