Koncertfelvétel és örömzene a nemzetközi dzsessznapon Nagykanizsán

JAZZ_DAY_2016_3Helyi és külföldön élő dzsesszmuzsikusok részvételével kerekasztal-beszélgetéssel, élő koncertfelvétellel és éjszakai örömzenéléssel ünneplik a nemzetközi dzsessznapot április 30-án Nagykanizsán.

Az egész napos eseménysorozatról tartott sajtótájékoztatón Halász Gyula szervező, dzsesszkutató, a Magyar Jazzkutatási Társaság és a Magyar Jazz Szövetség tagja felidézte: az UNESCO 2011-ben, Herbie Hancock kezdeményezésére döntött arról, hogy minden év április 30-án tartják a nemzetközi dzsessznapot. Nagykanizsán 2014-ben csatlakoztak először dzsesszvilágnapi rendezvénnyel a kezdeményezéshez, és idén is három helyszínen lesznek ingyenes programok ezen a napon.

Megnyitóként a Jágó kávézóban kerekasztal-beszélgetést tartanak Jazz, Freedom, World címmel Tiborcz Iván dzsesszzenész – a cserfői JazzLand megalapítója –  és Vámos Béla zenetanár, a Kanizsa Big Band vezetőjének közreműködésével, Halász Gyula pedig moderátorként irányítja a társalgást. A világnap fő témája a műfajhoz is szorosan kötődik, hiszen Herbie Hancock a szabadság zenéjének nevezte a dzsesszt, amelyben a kotta csak váz, ahhoz minden zenész – egymásra figyelve – hozzáteszi önmagát.

gayer

Gayer Mátyás

A program folyatásaként a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskolában két huszonéves nagykanizsai, nemzetközi rendezvényeken is szereplő tehetség, Gayer Mátyás (zongora) és Varga Dániel (szaxofon) duója ad különleges koncertet. Az előadásról hang- és videófelvétel is készül, ami egy közös CD, illetve DVD alapját képezheti.

gayer+

Varga Dániel

A dzsessznapi rendezvény záróeseménye ezúttal is a Nagykanizsához tartozó Cserfő-hegyen található JazzLand területén lesz, ahol a Tiborcz Trió koncertje után hajnalig tartó örömzenét tartanak helyi és külföldön élő muzsikusokkal.