Pénteken rendkívüli közgyűlést tartottak a Principális partján

A közgyűlést hét ellenzéki képviselő kezdeményezte.

Cseresnyés Péter polgármester a csaknem teljes létszámban összegyűlt közgyűlési képviselők előtt kijelentette: a Principálison nincs árvíz, mert a csatorna vizét sikerült a mederben tartani és ezzel megakadályozni a kiöntést. A gondot az alacsonyabban fekvő területeken álló belvíz okozza, illetve az, hogy a kiskanizsai városrész felőli oldalon egykor állt töltés az évtizedek során “eltűnt”.

Kifejtette, hogy a katasztrófavédelem és a vízügyi igazgatóság szakembereinek irányításával, gépeket, eszközöket felajánló cégek, illetve önkéntesek, köztük diákok közreműködésével homokzsákokból építettek ideiglenes gátakat, hogy megelőzzék a csatorna vizének kiöntését.

Ellenzéki képviselők kritikájára reagálva Cseresnyés Péter arról is beszélt, hogy az elmúlt négy évben többször is megtörtént a csatorna medrének megtisztítása a növényzettől, illetve elkészültek a mederkotrási tervek is. Ez utóbbihoz nemrég megszülettek a hatósági engedélyek, a remények szerint pedig a jövő évben meglesz a szükséges anyagi fedezet is a munkálatokhoz.

A mederkotrás révén minden bizonnyal nagyobb mennyiségű vizet tud majd elvezetni a csatorna, de azt nem tudják megakadályozni, hogy a mélyebben fekvő ingatlanokon a nagyobb esőzések után ne jelenjen meg a belvíz – fejtette ki a polgármester.

Dobos István, a nagykanizsai katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője elmondta: az elmúlt három hétben a Principális vízgyűjtőjén 300 millimétert meghaladó mennyiségű csapadék hullott. A vízzel rendkívül telített talaj nem tudja elnyelni az újabb esőket, ezért alakult ki több helyen is belvíz, amit a kiskanizsai városrészben három helyen is folyamatosan szivattyúznak.

Hangsúlyozta, hogy senkit nem kellett lakóházából kiköltöztetni, és ahol szükséges, a melléképületeket is meg tudják védeni, azokból értékeket, állatokat nem kellett kimenteni.

A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság helyszínen lévő szakembere arról számolt be, hogy a hét elején ezekben a napokban várt 100-120 milliméternyi csapadék kevesebb, nagyjából 80 milliméter körüli lesz. Korábban arra számítottak, hogy a jelentős mennyiségű eső hatására akár 290 centiméterre is emelkedhet Nagykanizsánál a Principális vízszintje, de a mostani előrejelzések szerint a vízállás nem haladja meg a 280 centimétert.