Közel 25 évig ültem mikrofon mögött, életem legszebb időszakát köszönhetem a Magyar Rádiónak. Akkor kerültem a pályára, 1984-ben, amikor lassan, de biztosan puhulni kezdett a rendszer. Ennek apró bizonyítéka például az, ahogy a műsorok zenei betétjeinek összeállításával bántunk. Ha „üzenni” akartunk, jött Pink Floyd, jött A Fal, vagy éppen Hobó a Hajtók dalával. De nem jöhetett Koncz Zsuzsa a Ha én rózsa volnék…-kal, mert az tiltva volt. Nem látványosan, csak úgy szelíden. A lemezeken ugyanis be voltak karikázva azok a dalok, melyeket nem szabadott műsorba tenni. Nem kellett ezzel nekünk bíbelődnünk, a piacon akkor még egyedüliként működő Hanglemezgyártó Vállalattól eleve így kaptuk meg havonként a megjelent újdonságokat. De olyan nem fordult elő, hogy akár mi, akár az adott műsor zenei szerkesztői egyéb megfontolásból tiltólistára tettek volna bárkit is.
Mindez annak kapcsán jutott eszembe, hogy Zala három nagyvárosát „kiszolgáló” rádió vezetői úgy döntöttek: Dopeman dalait tiltólistára teszik, mert nem tetszik nekik, ahogy az illető zenész megnyilvánult egy hétvégi politikai rendezvényen. Elhatárolódásuknak közleményben is hangot adtak.
Dopeman-t nem hallgatom, nem az én stílusom, (túl öreg vagyok hozzá) s az illető rádió műsorát sem nekem csinálják. Nem kritika ez, csak rögzítem a tényeket. De…..
Amit ifjú kollégáim tettek, az rém veszélyes utca. Ugyanis – a mondás szerint – aki A-t mond, mondjon B-t is, azaz, akkor most szigorúan a hivatkozott erkölcs és demokrácia talaján állva tessék nekilátni a további szelektálásnak, letiltásnak, azaz, tessék végignézni, nyomozni, hogy a többi előadó életében van e, volt-e olyan momentum, mely erkölcsileg kifogásolható. Aztán pedig tessék nyilvánosságra hozni a tiltottak listáját. Nem kis meló, de ha egyszer nekiláttak, legyenek következetesek. Mert egyébként ennek így nagyon erős szaga van. Ez így nem demokrácia és erkölcs, hanem politika, illetve annak bevallása, hogy nem tetszik, ahogy az illető zenész politizál, s mert megtehetik, hát megteszik, hogy letiltják. No meg annak bevallása is, hogy a nyilatkozatot kiadóknak mi tetszik a politikában. Ami önmagában nem baj. De azért helyre tesz dolgokat a hallgatók előtt.
