Rálőtt alkalmi ismerősére, majd gázspray-vel is lefújta

Szombaton este egy baráti társaság születésnapot ünnepelt egy zalaegerszegi presszóban. Idővel csatlakozott hozzájuk egy 37 éves, éppen ott italozó férfi. A csapat egyik tagja szóváltásba keveredett a hívatlan vendéggel, aki a vita után hazament, majd egy gázpisztollyal tért vissza, és rálőtt vitapartnerére. A fegyvert a baráti társaság egyik tagja rúgta ki a támadó kezéből, aki ezután újra hazament, és ezúttal egy gázspray-vel tért vissza, amellyel lefújta a társaságot. A zalaegerszegi rendőrök rövid időn belül elfogták a férfit, és gyanúsítottként hallgatták ki. A gyanúsított kihallgatásán a terhére rótt bűncselekmény elkövetését elismerte, azonban azzal védekezett, hogy csak a feléje irányuló támadásokat akarta elhárítani.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság fegyveresen elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást K.K. türjei lakos ellen.