13 és 16 éves elkövetők – mobiltelefonért és kétezer forintért ütöttek

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya vádemelési javaslattal zárta le azt a nyomozást, amelyet rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendeltek el.

1_203Még múlt év július 21-én éjjel három óra körüli időben egy – akkor még – 13 és egy 16 éves zajki fiú a kistolmácsi falunapról hazafelé tartó 25 éves letenyei férfit Zajkon, a Józsefhegyi úton egy léccel megütötte, majd elvették a mobiltelefonját és a pénztárcáját, amelyben kétezer forint és a személyes okmányai voltak. A rablás után a fiatalok elfutottak.

A nagykanizsai rendőrök a feltételezett elkövetőket néhány órán belül elfogták, mindketten beismerték a terhükre rótt bűncselekmény elkövetését. Elmondták, hogy a kistolmácsi falunapon voltak, amikor az úton megláttak egy háromfős társaságot, akik közül az egyik férfi a mobiltelefonjával világítva gyalogolt. Ekkor döntötték el, hogy megszerzik a készülékét. Mindketten egy-egy lécet vettek magukhoz, majd a társaság után futottak, amelyből ketten elszaladtak, majd az egyedül maradt férfit arra kényszeríttették, hogy átadja értékeit. Mindezek után a két zajki fiatalember hazament, a megszerzett pénzt elfelezték, a mobiltelefont és a pénztárcát pedig a szekrénybe rejtették, és ezek után visszamentek szórakozni a falunapra, ahol a pénzt elköltötték.

 A nyomozók a rablásból származó mobiltelefont, pénztárcát és az okmányokat a fiatalabb gyanúsítottnál meg is találták, lefoglalták, majd visszaadták a sértettnek.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a két fiatalkorú ellen rablás bűntett és közokirattal visszaélés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Zalaegerszegi Járási Ügyészségnek.