Adj vért és ments meg 3 életet! – civilek a civilekért

bele165Tavasszal rendezték meg az első civil véradást Kanizsán, akkor a Zemplén Ifjúsági Egyesület EU-s egészségmegőrző pályázatának keretében. A program sikerén felbuzdulva döntöttek úgy, hogy félévente felszólítják a civil társadalmat a segítségnyújtásra. Így tehát most ismét véradásra hívja Nagykanizsa polgárait, és civil közösségeit a Civil iroda. A program célja, hogy a civil aktivitást és értékteremtést felhasználva segítsenek beteg embertársaikon. A véradás november 28-án, pénteken délután lesz 12-16-óra között a Halis István Városi Könyvtár földszinti előadótermében.

A szervezésben részt vesz a rendezvénynek helyet adó Halis István Könyvtár közössége, a Vöröskereszt helyi szervezete, a Nagykanizsai Civil Kerekasztal, az Aranyfény Civil Egyesület, és a Zemplén Ifjúsági Egyesület. A szervezők azt kérik városunk lakosaitól, civil szervezeteitől, hogy aki fontosnak érzi  a másokon való segítést, az jöjjön el és adjon vért. Jelentkezni a Civil irodán, illetve az iroda elérhetőségein lehet: Nagykanizsa, Kálvin tér 5. Tel: 20/9313-055, Fax: 93/999-697 E-mail: civilkerekasztal@gmail.com.