Aktuális
Aktuális

Ritka az ilyen esős, egyben meleg nyár – ez is nekünk jutott

Az elmúlt több mint 110 évben mostanáig mindössze kétszer volt ilyen csapadékos, de ugyanakkor meleg a július tovább olvasom »

Kínai üzletemberek Kanizsán

Évek óta folynak intenzív tárgyalások arról, hogy Magyarország miként tudna Kína európai „ugródeszkája” lenni, miként lehetne kínai befektetőket ide csalogatni. tovább olvasom »

Zalai Nemzetközi Művésztelepek – Kanizsán mától látható az idei közös termés

A HSMK-ban 17 órakor nyíló tárlaton a magyarok mellett svéd, szlovén, horvát, szerb, román és ukrán alkotók zalai impressziói alapján született alkotásait ajánlják az érdeklődők figyelmébe. tovább olvasom »

Órákon keresztül dühöngött a kanizsai férfi – garázdaság a vád

A 48 éves nagykanizsai férfi 2014. február 3-án délután Nagykanizsán lakásukban szóváltásba keveredett volt feleségével. A gyanú szerint a férj többször megütötte az asszonyt, akinek súlyos sérülései keletkeztek. tovább olvasom »

Javítják a temető kerítését

A kerítés Tripammer utca felőli sarka még 2013-ban megsüllyedt, balesetveszélyessé vált, ezért a felújítás megkezdéséig ideiglenesen meg volt támasztva. tovább olvasom »

Ha az időjárás is úgy akarja, ma permetezik a város fáit

A permetezés idején (17-24 óráig) javasoljuk a lakások ablakait zárva tartani. A felhasznált növényvédő szerek emberre és környezetre nem veszélyesek. tovább olvasom »

Nyáresti szerenád fúvósokkal

Ma este ismét zene szól majd az Erzsébet téri pavilonnál. tovább olvasom »

Ma ismét soron kívüli közgyűlés

Nem szokatlan dolog ez, a korábbi években is a nyári hónapokban 2-3 alkalommal szükség volt a testület soron kívüli összehívására. tovább olvasom »

Parkoló autónak ütközött, elütött egy férfit is

A fiatalember az ütközés következtében az aszfaltra esett. A balesetben megsérült az Opel utasa is, aki a vezető mellett ült és a biztonsági övet nem használta. A sérülteket a mentők kórházba vitték. tovább olvasom »

Letenye: 156 ezer utazó – ez volt az idei csúcs?

A határforgalmi adatokból kitűnik, hogy ezúttal is szombaton regisztrálták a legnagyobb utasforgalmat, csak ezen az egy napon közel 90 ezren léptek át a határon. tovább olvasom »