A baseballütő már nem menő – A fénymásoló rögzítő hengerével ütött

A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. augusztus 12-én a kora esti órákban egy 47 éves nő és 53 éves élettársa megjelent egy 61 éves, pénztárgépekkel és irodatechnikai berendezésekkel foglalkozó férfi zalaegerszegi otthonában. Az idősebb férfi és a nő üzleti kapcsolatban álltak egymással.

A gyanú szerint a 61 éves férfi, valamint üzleti partnernője között egy pénztárgép miatt alakult ki szóváltás, ami végül tettlegességig fajult. A 61 éves férfi a fiatalabbat távozásra szólította fel, majd egy fénymásoló rögzítő hengerével egy alkalommal arcon ütötte. A férfi a bántalmazás során az elsődleges orvosi vélemény szerint nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

Az idősebb férfit a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, aki tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését. Elmondása szerint védekezésképpen ütött a számára ismeretlen ember felé.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást S. Gyula zalaegerszegi lakos ellen.