Belejönnek, mint kiskutya az ugatásba…..

bele3A legkisebbek, a néhány hónaposak még csak még csak nézelődni jöttek, de az érettebb, egy év körülieknek már dolgozniuk is kellett. Bizonyítaniuk, hogy hordoznak valamit őseik adottságaiból, azaz megvan bennük az ösztön a juhok terelésére. Az első ilyen jellegű kanizsai rendezvényre elsősorban border collie-kat hoztak el pénteken délelőtt gazdáig, ez a fajta talán a leismertebb az angol és ausztrál pásztorkutyák közül.

bele

 

A terelőösztön próbát és karaktertesztet szervező Kanizsai Kutyás Szabadidő- és Sportegyesület egy szabályos karámot és akadálypályát épített a Csónakázó tónál, s a próbához dukált egy igazi, élő birkacsorda-töredék is. Nekik jutott az a szerep, hogy felébresszék az ösztönt az egyébként a „világ legokosabb” kutyájaként tisztelt border collie-kban. Volt, amelyik már a karámba engedés első pillanatában ráérzett arra, hogy mi is a teendő, s volt, amelyiket buzdítgatni kellett, hogy közelébe menjen a bárgyú birkáknak, melyek persze közel sem voltak –legalább is ebben a helyzetben bárgyúak. Néha vissza is támadtak, jelezvén, sokat kell még tanulnia annak az ebnek, aki terelőjükül szegődik.

bele2A szervezők azt szeretnék, ha ezt a fajta versenyt, bemutatót, mely elsősorban az Alföldön népszerű, a Dunántúlon nem túl gyakori, hisz errefelé nincs túl sok birkacsorda, a jövőben évente megrendezhetnék.A mai rendezvényről sok-sok kép a cikk alatt.

 

no images were found