Dallamok éjszakája a Batthyányban – hangolódás a közös munkára

cikkbeA Batthyány Lajos Gimnázium Virág Benedek Kórusának tagjai megirigyelték a különböző, a kulturális életben nagy divattá vált éjszakai programokat, s a múzeumok, templomok éjszakája mintájára Dallamok éjszakáját szerveztek az iskolában e hét végére. De a cél ezúttal nem az volt, hogy minél több civil ismerje meg a kórus belső életét, hanem hogy így tanév elején egy kicsit felpörgessék magukat, erősítsék a belső kohéziót, divatos kifejezéssel élve csapatot építsenek. Ugyanis idén sorra jönnek majd a komoly szakmai megpróbáltatások, s nem mindegy, hogy a csapat milyen lelki állapotban fog neki az előkészületeknek, melynek eredményeként a dicső hagyományoknak megfelelően kell szerepelniük a jövő évi Helikonon is. A Dallamok éjszakájának alaphangját a kórusvezető Cseke József tanár úr szarvaspörköltje adta meg, ez előtt és után a közös játékokat, vetélkedőket megszakította egy-egy valódi énekkari próba. Este és éjszaka pedig a különböző zenei témájú filmek voltak terítéken. Az alvást spártai módon, a rendezvényteremben oldották meg, szombaton pedig még egész nap folyik a csapatépítés.