Kanizsai siker a judo Budapest Kupán – Huszár Martin aranyérmes

Huszár Martin a Kaposvári Sportiskola és a Nagykanizsai Judo Klub- Röntgen Kanizsa kettős igazolású versenyzője arany érmes lett a szombaton rendezett nemzetközi Budapest Kupa judo versenyen. A versenyen azeri, cseh, horvát, lengyel, litván, moldáv, szerb és szlovák csapatok is indultak.
beleAz ifjúsági korosztály 73 kg-os súlycsoportjában – itt indult Huszár Martin is – 39 induló mérlegelt.
Martin az első mérkőzését ippon értékű térdelő válldobással nyerte. A második mérkőzését egy sangaku földharctechnikával nyerte, majd ugyanezt a technikát harmadik mérkőzésén egy fejenátdobást követően megismételte. Következő mérkőzését az első meccshez hasonlóan, egy térdelő válldobással nyerte. Az ötödik, döntőbejutásért vívott mérkőzésen Martin taktikus judójának köszönhetően ellenfelét megintették, s ezzel Martin a döntőbe jutott.

bele2

 

 

 

 

A döntő mérkőzésen az országos bajnokkal került szembe, akin először egy yuko értékű dobást sikerült elérni, majd egy kaszáló csípődobással megnyerte a küzdelmet, így megnyerte az aranyérmet.

 

 

Martin egész nap érett judót mutatott be. A legnépesebb mezőnyben kétséget kizáróan menetelt a dobogó legfelső fokáig. Az eredményes felkészülés köszönhető edzőinek, Böröcz Zsoltnak és Kéki Mártonnak. A következő megmérettetése május 11-én Teplicében megrendezendő Európa Kupa lesz.