Egyre intenzívebben terjed az influenza

A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint 2014. február 10-16. között az előző hetihez viszonyítva 30%-kal több, 22 400 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel – olvasható az országos Epidemiológiai Központ friss jelentésében.

Zalában a növekedés meghaladja az 50 százalékot.

Míg egy hete 100 ezer lakosra 122, az elmúlt héten már 196 beteg jutott. A betegek 27,7%-a gyermek, 39,0%-a 15-34 éves fiatal felnőtt volt. A 7. héten az ország valamennyi közigazgatási területén több influenzás panaszokkal orvoshoz forduló beteget regisztráltak, mint az előző héten. Az influenzaszerű megbetegedések becsült előfordulási gyakorisága Veszprém, Fejér és Pest megyében volt a legmagasabb, Heves, Csongrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében pedig a legalacsonyabb. Az előző héthez viszonyítva az influenza miatt orvoshoz fordulás gyakorisága Somogy megyében több mint két és félszeresére, Csongrád és Nógrád megyében pedig több mint kétszeresére nőtt.