Előzetesbe került a zalaegerszegi gyilkosság gyanúsítottja

A Zalaegerszegi Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a férfit, akik azzal gyanúsítanak, hogy meggyilkolta a 2016. július 3-án otthonában holtan talált zalaegerszegi 67 éves asszonyt.

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája 2016. július 9-én, szombaton hozott ítéletében tekintettel arra, hogy fennáll az újabb szabadságvesztéssel büntethető bűncselekmény elkövetése, a szökés, elrejtőzés, valamint az összebeszélés veszélye 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte a gyanúsítottat.

A végzés nem jogerős, az ellen a gyanúsított és a védője fellebbezett.

Mint ismeretes, még július 3-án, az esti órákban holtan találtak egy 67 éves nőt zalaegerszegi családi házában. A helyszíni- és halottszemle adatai, valamint az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint az idős asszony bűncselekmény áldozata lett, ezért a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

A zalai nyomozók 2016. július 7-én délután elfogtak és gyanúsítottként hallgattak ki egy 30 éves környékbeli férfit, aki megalapozottan gyanúsítható a 67 éves asszony megölésével.

A rendőrség az elkövetőt bűnügyi őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását.