Évet értékeltek – Zala a negyedik legbiztonságosabb megye

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság 2014. évi munkáját Dr. Sipos Gyula rendőr vezérőrnagy, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője értékelte ma délelőtt. A főkapitányság tanácsteremben megtartott évértékelő értekezleten részt vett Dr. Halmosi Zsolt rendőr vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány-helyettes.

6_213Az értekezleten elhangzott, hogy Zala megyében az elmúlt évhez képest 9,4 százalékkal csökkent a regisztrált bűncselekmények száma, amely az országos adat mindössze 2,1 százalékát teszi ki. A nyomozás eredményességi mutató 60,8 százalék, amely 8,39 százalékkal több, mint 2013-ban.

Ezzel az eredményességi mutatóval Zala megye a negyedik legeredményesebb az országban Nógrád, Tolna és Hajdú-Bihar megye után, és egyben a negyedik legbiztonságosabb régió az országban.

Kevesebb, 1,67 százalékkal csökkent a személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek száma  Zala megye útjain az elmúlt évhez képest. A halálos balesetek száma 53,8 százalékkal nőtt, míg 7,89 százalékkal csökkent a súlyos, valamint 0,96 százalékkal a könnyű sérüléssel járó balesetek száma.

A kerékpárosok által okozott közlekedési balesetek száma is csökkent, 26,08 százalékkal az elmúlt évhez viszonyítva. Egy évvel ezelőtt kevesebben ültek ittasan autóba, mint 2014-ben, ez a mutató 15,25 százalékkal emelkedett. A zalai határátkelők személyi- és járműforgalma szintén nőtt az elmúlt évhez képest, előbbi 4,05 százalékkal, utóbbi 2,1 százalékkal.

Dr. Halmosi Zsolt országos rendőrfőkapitány-helyettes az évértékelő értekezleten a  Zala Megyei Rendőr-főkapitányság 2014-ben végzett munkáját jónak értékelte, hozzátette rendnek kell lennie a megyében, a szervezetben pedig fegyelemnek.

4_373A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Dr. Sipos Gyula rendőr vezérőrnagy kihangsúlyozta, hogy 2015-ben is az Országos Rendőr-főkapitányság által meghatározott feladatszabásnak megfelelően végzi munkáját a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság teljes állománya.

Tavaly Zala megyében több rendőrségi épületet is felújítottak, így új nyílászárókat kapott, gyermekbarát kihallgató szobát alakítottak ki, valamint az udvar rendezése és a kerítés felújítása is megtörtént a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságon, továbbá új öltöző blokkot építettek a Nagykanizsai Rendőrkapitányságon, felújították a Keszthelyi Rendőrkapitányság szennyvízhálózatát, udvarát, valamint tetőszigetelést és hófogó felszerelést is kapott az épület, a hévízi Rendőrőrs felújítása is megkezdődött.

A társadalmi felelősségvállalásból az elmúlt évben is kivették részüket a zalai rendőrök; jótékonysági süteményvásárokat szerveztek, karácsonykor pedig ajándékokat vittek egy pölöskei családnak, illetve egy speciális gyermekotthon lakóinak.