Két gyerekkori ismerősét akarta átcsempészni a határon

A gyanú szerint egy 37 éves koszovói férfi 2013. október 22-én délelőtt két ismerősét próbálta átcsempészni a határon. A zalai rendőrök az M70-es autóúton igazoltatták a Hyundai személygépkocsit vezető koszovói férfit, amikor kiderült, hogy a sofőr két utasának nincsenek határátlépésre jogosító okmányai. A rendőrök a 37 éves külföldit elfogták, és gyanúsítottként hallgatták ki. A gyanúsított elmondta, tudta, hogy két ismerőse nem rendelkezik az Európai Unió tagállamaiba jogosító beutazási, illetve tartózkodási kérelemmel.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a 37 éves H. Murati koszovói férfival szemben embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Nagykanizsai Járási Ügyészségnek. (police.hu)