Furcsa túszszedés Nagykanizsán – nem tudott telefonálni, túszul ejtette a vonalellenőrt

A 60 éves nő a szolgáltatónál bejelentette, hogy nem működik a vezetékes telefonja. A kft. szerelője 2015. július 22-én meg is jelent a nagykanizsai lakásban és megállapította, hogy a hálózat jó, a telefonkészülék romlott el. A nő erre azt követelte, hogy a szerelő javítsa meg telefonját. A kft. munkatársa közölte, hogy ő vonalellenőr, a telefonkészülék szereléséhez nem ért, és az nem is feladata. Ekkor a nő a lakás bejárati ajtajához ment, kulccsal bezárta, és közölte, hogy addig nem engedi ki a lakásból, amíg a telefonját meg nem javítja. A szerelő egy darabig várakozott, majd mobiltelefonon értesítette a rendőrséget. A kiérkező rendőrök kaputelefonon keresztül kérték, hogy engedjék be őket, de a rendőri felhívásnak a nő nem tett eleget. A rendőröket más személy engedte be a lépcsőházba, majd a lakáshoz menve többször felszólították, hogy nyissa ki az ajtót. A nő kezdetben nem, azonban a többszöri felszólításra már hajlandó volt kinyitni az ajtót, és kiengedni a szerelőt, aki kb. egy órát tartózkodott akarata ellenére a lakásban.

A nő már pár évvel korábban is sajátos módszert alkalmazva próbált érvényt szerezni az akaratának, ugyanis 2008-ban az akkori háza előtt, az útpatkára két sorban 8 db 35×12 cm-es területű, 3 cm magasságú szeges fémlapokat helyezett ki, hogy ezzel akadályozza a parkolásban a postára igyekvőket. A postások ezt látva eltávolították szöges akadályokat, a nő azonban nem sokkal később azokat visszahelyezte a patkára, egy autós rájuk hajtott, és a defekt csaknem balesetet eredményezett. A nőt közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt akkor a bíróság 1 évre próbára bocsátotta.

A Nagykanizsai Járási Ügyészség a nő ellen most személyi szabadság megsértésének bűntette miatt emelt vádat a Nagykanizsai Járásbíróságon. A cselekmény büntetési tétele 3 évig terjedő szabadságvesztés büntetés.