Hiányosságok a szociális és gyermekjóléti intézményekben – van zalai érintett is

Szociális és gyermekjóléti intézményekben tárt fel pénzügyi és vagyongazdálkodási szabálytalanságokat, valamint közpénzek felhasználásával kapcsolatos hiányosságokat az Állami Számvevőszék (ÁSZ). Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) megtette a szükséges intézkedéseket – közölte a tárca szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága az MTI-vel.

Az ÁSZ három központi költségvetési intézményt ellenőrzött – a tiszadobi Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központot, a Győr-Moson-Sopron megyei Táplánypusztán működő Dr. Piróth Endre Szociális Központot és a kehidakustányi Zala Megyei Szocioterápiás Intézményt -, és megállapította, hogy az intézményvezetők által kiépített és működtetett irányítási rendszer nem biztosította a közpénzek megfelelő felhasználását, továbbá – eltérő mértékben – a pénzügyi és vagyongazdálkodásban is szabálytalanságok, hiányosságok voltak 2011 és 2014 között.

A számvevőszék megállapítása szerint a tiszadobi Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központban és a Zala Megyei Szocioterápiás Intézményben a belső kontrollrendszer kialakítása és működtetése nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, ezért nem biztosította a szabályszerű, átlátható és elszámoltatható közpénzfelhasználást. Intézményi szintű kockázatelemzés nem készült, az előírt közzétételi kötelezettségüknek részben tettek eleget, valamint a kulcskontrollok működtetése és a belső ellenőrzés működése során is hiányosságokat tárt fel az ellenőrzés.

Az Állami Számvevőszék javaslatokat fogalmazott meg az emberi erőforrások miniszterének, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság vezetőjének, valamint a Dr. Piróth Endre Szociális Központ és a Zala Megyei Szocioterápiás Intézmény vezetőjének, ezek alapján harminc napon belül intézkedési tervet kell készíteniük.

Az Emmi államtitkársága reagálásában azt írta, a vizsgált időszakban a szociális ellátórendszert teljesen átalakították, mivel a szociális és gyermekvédelmi intézmények korábbi fenntartói rendszere jelentős kockázatot jelentett, az intézmények gazdálkodásának rendje és működése nem volt egységes szempontok szerint meghatározva, így az átvétel során számos hiányosságra derült fény.

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság 2013-as megalapítása óta garantálja az intézményeken belül az ellátás biztonságát, miközben a jogszerű működési feltételek fenntartására, valamint a belső ellenőrzések során feltárt hibák kijavítására folyamatosan nagy gondot fordít – emelték ki.