Így ( nem) adóznak ők – zalai adatok a legnagyobb tartozókról

A NAV ismét közzétette a legnagyobb adósok listáját. A Nemzeti Adó és Vámhivatal honlapján található táblázatok külön kezelik a 180 napon keresztül folyamatosan fennálló, 10 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező magánszemélyeket és egyéni vállalkozókat és külön a 100 millió feletti adótartozással bíró nem magánszemélyeket, azaz gazdasági társaságokat. Ez utóbbi lista – mely egyébként a 2013. szeptember 30-i állapotot rögzíti – 1991 tételt tartalmaz, azaz ezeknek a cégeknek az adóssága együttesen a legszolidabb számítás (minimum 100 millió) szerint is eléri a 200 milliárd forintot. Zala ezen a listán igazán szerényen szerepel, a három nagyvárosból összesen 17 céget találtunk (10 zalaegerszegi, 4 nagykanizsai és 3 keszthelyi), ami 1 százalék alatti részesedést jelenthet.

Ennél magasabb, majdnem 2 százalék a zalai magánszemélyek aránya. A 3956 személyt és összesen minimum 400 milliárd (!) forintot tartalmazó listán 72 olyan személyt találtunk, akik a három város valamelyikében laknak. Ebben a körben már – érdekes módon- Nagykanizsa az első 27 névvel, második Zalaegerszeg 25, harmadik Keszthely 20 nagy adóssal. Rajtuk kívül – s ez természetesen a cégekre is igaz – még számos zalai adatot tartalmaz a két lista, melyeket, akinek van hozzá kedve és türelme, itt nézhet át:

 

Magánszemélyek: http://nav.gov.hu/data/cms160317/180nap_MSZem_20130930WEB.pdf

Társaságok: http://nav.gov.hu/data/cms160318/180NAP_GAZD_20130930WEB.pdf