Jártamban, keltemben – Különleges kiállítás a Hevesi Iskolában

A ma este megnyíló, az Ismered hazádat? alcímet viselő fotótárlat iránti érdeklődés felkeltésére talán elég lenne annyi is, ha a szerző, a Kaposváron élő Kis-Bankné Kondákor Marianna nem könnyű sorsáról írnánk. A látás és hallás sérült hölgy gyermekkora óta vonzódott a fotózáshoz, de a magas költségek miatt képei jobbára negatívon maradtak. képeslapSzámára a digitális technika elérhetővé válása hozta el az alkotás időszakát. Az országot járva, híres épületekről, közismert tájakról készíti szépen komponált képeit. A Hevesiben mától látható kiállítása pedig egyben egy honismereti játék is. Hisz valamennyi képhez kérdések kapcsolódnak, s aki veszi a fáradságot, hogy ezekre válaszol, azaz kitölti a helyben átvehető feladatsort, a tárlat zárása, november 21. után részt vesz egy sorsoláson. A megfejtők között honismereti könyveket sorsolnak majd ki.

A tárlat további, technikai érdekessége, hogy a képek előkészítését, az installációt kaposvári civil szerveztek finanszírozták.

A Jártamban, keltemben címet viselő kiállítást ma este 18 órakor Lengyák István galériavezető nyitja meg