Javítóintézet – terv szerint folyik az építkezés

bele1Ma még csak a sajtó képviselőinek volt lehetőségük bepillantani a tervek szerint az év végre felépülő fiú javítóintézet előkészületeibe, de az építkezési terület bejárása során elhangzott: az érdeklődők (pl. iskolai csoportok) szervezett formában még a működés megkezdése előtt, de működés közben is megismerkedhetnek majd ennek a speciális intézménynek a működésével. Miközben Magyari László, a projekt vezetője, egyben a Debreceni Javítóintézet igazgatója, György Zoltán, a kivitelező debreceni DH-Szerviz Kft. ügyvezetője és Cseresnyés Péter polgármester az első szintig szerkezetkész épületeket bemutatták az újságíróknak, az építkezés mellett a legfontosabb téma a biztonság, illetve a leendő munkatársak toborzásának módja volt. bele2A négyhektáros területen felépülő, négy tömbből álló épületegyüttes jelenleg 25 százalékos készültségi fokban van, s minden esély meg van rá, hogy határidőre elkészüljön. Megközelítően 120-an dolgoznak majd itt, valamennyien közalkalmazotti státuszban. Az alkalmazottak fele a kiszolgálással, rendészeti feladatok ellátásával foglalkozik majd, s velük hasonló létszámú pedagógust, szakoktatót, gyermekfelügyelőt, pedagógiai asszisztenst alkalmaznak majd. Toborzásuk, felkészítésük az év vége felé várható, de már most gyűlnek az önként jelentkezők, érdeklődők. bele4Ami pedig a biztonságot illeti: A javítóintézetet kívülről két és fél méter magas drótkerítéssel veszik körbe, az épület körül még egy négy és fél méter magas kerítést húznak fel, az épületnél pedig még egy öt és fél méteres, szögesdróttal ellátott fal is áll majd. A létesítményt és környékét 87 kamerával szerelik fel, hogy az épületbelsőt és a környezetet is ellenőrizni tudják. A bejárás során ismét elhangzott: Debrecenben a Kanizsa palini városrészéhez hasonló környezetben 17 éve működik az intézet, problémák nélkül.