Kitől kell egy napig védeni a város nevét? – 2.

Telefonos és írott segítséget is kaptunk, hogy hiányos jogi műveltségünk ne akadályozzon bennünket ( a többesszám szigorúan csak a szerzőre, s nem az olvasó(k)ra vonatkozik) a ma az önkormányzat elé kerülő, „Nagykanizsa város és településrészei névhasználatáról” szóló, még 2012-ben elfogadott rendelet módosításának megértésében. (eredeti írásunk itt: http://www.8800.hu/szolj-hozza/kitol-kell-egy-napig-vedeni-varos-nevet/

A lényeg: „A rendeletmódosításoknak mindig ez az útja. Készül egy módosító szöveg, amit önálló rendeletként (vagy törvényként) kiadnak. Ennek a szövege beépül az eredeti rendelet szövegébe, majd a módosító rendelet másnap hatályát veszti, mert önállóan arra a pár mondatra nincs szükség.”

Most már mindent értünk, de így a kép még lehangolóbb. Ugyanis eszerint június 10. után, ha valaki egy rossz szót is képes mondani Kanizsáról, perelhető. Hogy ennek határa hol van, hol kezdődik a jóhírnév és becsület megsértése, az majd az eljövendő időkben, a perek során derülhet ki……..