Kitől kell egy napig védeni a város nevét?

Érdekes, a kívülálló civil számára értelmezhetetlen döntést hozhat ma Nagykanizsa önkormányzata. A testület elé kerül a „Nagykanizsa város és településrészei névhasználatáról” szóló, még 2012-ben elfogadott rendelet módosítása.

Az alaprendelet célja eredendően az volt, hogy cég, vagy egyéb szerveztek esetében engedélyhez kösse a város nevének használatát. A mostani módosítás arra adna az önkormányzatnak lehetőséget, hogy kiterjessze a hivatkozási alapot arra az esetre, ha a névhasználatot tiltani szeretné. Az új hivatkozási lehetőség a „jóhírnév megsértése” lenne. Az előterjesztés szerint: „ Ugyan az új Polgári Törvénykönyv sem részletezi, hogy ez alatt mit kell érteni, mi ennek a jognak a tartalma, viszont a bírói gyakorlat már elment odáig, sőt kimunkálta azt is, hogy egy jogi személynek (tehát akár egy városnak is –a szerk.) is meg lehet sérteni a becsületét, jó hírnevét, és milyen módon.” A kanizsai rendeletnek eddig nem volt erre vonatkozó passzusa, most lenne,az előterjesztés szerint mindössze egy napig. A módosító rendelet utolsó, 3 paragrafusa ugyanis így szól: „E rendelet 2014. június 10-én lép hatályba, és a hatálybalépését követő napon hatályát veszti.”

Lehet, hogy a módosításnak nagyon egyszerű oka van, de a mindenki által megismerhető (http://www.nagykanizsa.hu/index.php?m=50002&id=198 ) előterjesztés erre nem tér ki.