Koraszülöttek ellátására kialakított mentőautót kap Zala megye (MTI)

Két csúcstechnológiával felszerelt, koraszülöttek ellátására kialakított mentőautót adtak át a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítványnak kedden Budapesten. A speciális járműveket adományokból és a személyi jövedelemadó 1 százalékából származó felajánlásokból vásárolta az alapítvány.

Gárdos László, a szervezet elnöke az összesen 74 millió forint értékű autók átadása alkalmából tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a két járművet a zalaegerszegi és a nyíregyházi koraszülöttcentrum használja majd.

mga_kep_0_130442449590   Az alapítvány vezetője kiemelte, hogy Magyarországon még mindig magas a koraszülések aránya, bár az utóbbi évtized szakmai és technológiai fejlődésének köszönhetően jelentős javulást értek el az idő előtt világra jött újszülöttek ápolásában, életben tartásában.

Elmondta, mára már egy 24 hetes, 500-600 grammos koraszülöttnek is van esélye az életben maradásra, míg korábban a 28. hét előtt született gyermekeken nem tudtak segíteni.

Magyarországon évente a körülbelül 90 ezer szülésre 8 ezer koraszülés jut, ami azt jelenti, hogy minden tizenegyedik gyerek idő előtt jön a világra, és ez az adat évek óta stagnál. Az ezeknél az újszülötteknél az első órákban kapott megfelelő ellátás nagyon fontos, főleg az 1500 grammnál kisebb súllyal születetteknél – ismertette Gárdos László.

A most átadott két koraszülött-mentőautó a legkorszerűbb berendezésekkel üzemel. Inkubátor, a nagyon kicsi súlyú újszülöttek lélegeztetésére alkalmas berendezés, beépített monitor és egy újraélesztő-asztal is helyet kapott benne. A most átadott egyik mentőautó három év pénzgyűjtésének eredménye, a másikat magyarországi cégek adományaiból vásárolták és szerelték fel.