Közel hatszáz millió forintos beruházást avattak a zalakarosi fürdőben (MTI)

Bár a fürdő vendégei már karácsony óta élvezik a megújult környezetet, ma avatták fel a zalakarosi fürdő közel 600 millió forintos beruházását. A munkálatok során többek között felújították a fedett fürdő legrégebbi épületét.

Az átadáson Horváth Viktória, a Nemzetgazdasági Minisztérium turisztikáért felelős államtitkár-helyettese azt mondta: az elmúlt európai uniós költségvetési ciklusban 290 milliárd forinthoz jutott a turizmus, a következő hétéves időszakban is jelentős forrásokat kaphat az ágazat.

IMG_0036k   A szolgáltatások, fürdők fejlesztése mellett azonban a létesítmények gazdaságos üzemeltetését is segíteni kívánják. Úgy fogalmazott: versenyben vannak egymással a fürdők, de szövetségben kellene gondolkodniuk. A gyógyhelyeknek fel kell ismerniük, hogy “világpiacra érdemes kincsünk van”, és ha ezt megteszik, Zala megye sokkal nagyobb erővel bizonyíthatja, hogy ez a régió “egészséget és gyógyulást tud adni”.

Novák Ferenc polgármester felidézte, hogy éppen 50 éve indult meg a zalakarosi fürdő építése, és az utóbbi fél évszázad alatt két magyarországnyi ember talált gyógyulást, pihenést a városban.

IMG_6253A mostani, közel 600 millió forintos beruházáshoz 220 millió forintos pályázati forrást biztosított az Új Széchenyi Terv Nyugat-dunántúli Operatív Programja. A költségekből mintegy 350 millió forintot fordítottak a fedett gyermekrészleg kialakítására, további 250 milliót pedig a még 1975-ben épült fedett fürdő korszerűsítésére és a szolgáltatások bővítésére.

A polgármester jelezte, hogy a település további tervei között szerepel a gasztronómia szolgáltatások színvonalának emelése, a kerékpárút-hálózat bővítése, illetve az elfolyó termálvíz hasznosítását és a természeti értékek bemutatását egyaránt szolgáló termáltó kialakítása.

Manninger Jenő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke arról beszélt, hogy Zalakaros és a város sikere a gyógyvízre épül, de az utóbbi években nemcsak a Dunántúlon, hanem a széles régióban, Horvátországban, Szlovéniában és Ausztriában is jelentős beruházásokkal erősítették a turizmust. A Zala megyei fejlesztési terv azonban arra épül, hogy Hévíz és Zalacsány térségében Közép-Európa leglátogatottabb gyógy- és egészségturisztikai régiója alakuljon ki, amely a Balatontól Zalaegerszegig és Zalaszentgróttól Zalakarosig összefogja a térség kínálatát.