Lubics Szilvia nyerte Európa leghosszabb, 282 kilométeres ultramaratonját – írja a sportgeza.hu

Lubics Szilvia

Lubics Szilvia

A kerékpárosok jól ismerik már a Milano–San Remo-versenyt, a közel 300 kilométeres tavaszi klasszikust. Közel hasonló távot az ultramaratonisták futva tesznek meg. Az idei kiírásban Szőnyi Ferenc a második helyen érkezett célba, a nőknél Lubics Szilvia nyert –olvasható a www.sportgeza.hu oldalon

Az UltraMilano–San Remót a kerékpárverseny ihlette, és idén először sikerült is megrendezni Európa leghosszabb egyszakaszos ultramaratonját. A táv 282 kilométer, és nem is túl könnyű terepen halad: 140 kilométerig erősen hullámos a táj, és egy 532 méter magas hegyre is fel kell futni tengerszintről.

A debütáló versenyen a legjobb magyar ultrások is ott voltak, az ultratriatlonokon és kerékpárversenyeken eredményes Szőnyi Ferenc, és a Spartathlont már kétszer megnyerő Lubics Szilvia is elindult. Harmadik magyarként a már szintén rutinos ultrásnak számító Kulcsár András versenyzett.

Szőnyi végig a legjobbak között haladt, a harmadik időmérő pontnál már a harmadik volt. Sokáig tartotta ezt a helyet, de a végét jól bírta, feljött a második helyre, hat perccel verte a harmadik helyezettet. Szőnyi 33 óra 16 perc 1 másodperc futás után ért célba.

A 53 indulóból csak 13-an értek be – írta a Facebookon Lubics Szilvia –, sokan azért adták fel a versenyt, mert nem tudták teljesíteni a résztávok limitidőit, vagy nem volt elég nekik a teljes távra a 42 óra. Pihenésre nem volt sok idő, Lubics Szilvia is négy, ötperces alvással ment végig. A nők közül egyedül ő tudta befejezni az első UltraMilano–San Remót, a 40:17:40-es idejével az abszolút kategóriában is jól szerepelt, a nyolcadik lett. Kulcsár András 41:13:10-zel a 12. helyen zárt.

A futást nehezítette, hogy az útvonalkijelölés nem volt tökéletes, eltévedések miatt plusz