Magyar Holokauszt Emlékév – 1,5 milliárdból 17 millió jut Zalába

A nyilvánosságra került, több mint 1000 tételt tartalmazó listán 5 zalai, támogatásra méltónak ítélt program szerepel. Eszerint a Kanizsai Zsinagóga Alapítvány – Kiállítás a holocaust áldozatainak emlékére – „Emlékezzünk” – Töredékek a nagykanizsai zsidó közösség múltjából című pályázata 4 millió forintot, a Nagykanizsai Zsidó Hitközség Holokauszt megemlékezésére és rendezvényeire 2,5 millió forintot kap a pályázati alapból.

3 millióval támogatja az alap a Zala Megyei Önkormányzat pályázatát, melyben zsidó temetők, mint emlékező helyek felújítása (Tornyiszentmiklós, Bucsuszentlászló), illetve zalai zsidó temetők fotóalbumának megjelentetése és egy fotó kiállítás szerepel. Nagykanizsa Önkormányzata a holokauszttal kapcsolatos évfordulókhoz időzítve zajló megemlékezések (emléknapok, emlékkiállítások, művészi előadások) szervezésére 2 millió forintot kap. Gazdag programot szerveznek Zalabaksán, ahol a zsidó temető kerítésének rendbetételét, régi síremlékek felújítását, emlékműállítást és általános iskolásoknak szavalóversenyt tartanak az elnyert 1,4 millióból.

A legnagyobb támogatást, 8,2 millió forintot Zalaegerszegnek ítélték meg. A megyeszékhelyen ebből a holokauszt szellemiségét tükröző kulturális, szépirodalmi, hitéleti programokat tartanak, a helyi zsidó hitközség történetét, értékeit és hagyományait bemutató publikációk megszületését, megemlékezések, tudományos konferencia szervezését, zsidó emlékhely és állandó kamara kiállítás létrehozását tervezik.