Mára is jut egy embercsempész történet

A gyanú szerint egy 28 éves román férfi 2013. szeptember 9-én négy szír férfit akart átcsempészni a határon. A zalai rendőrök az M70-es autóúton ellenőrizték a román Renault Master kisteherautó utasait. A rendőrök kinyitatták a férfival a kisteherautó rakterét, és a bútorok közé elbújva négy szír férfit találtak. Az ellenőrzéskor kiderült, hogy a két 18, a 29 és a 38 éves férfiak nem rendelkeztek Magyarország területére érvényes tartózkodási engedéllyel. A férfit a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, azzal védekezett, hogy egy román ismerőse kérte meg arra, hogy négy embert vigyen el Görögországból Olaszországba. A gyanúsított elmondta azt is, hogy három nappal korábban utazott Athénba, ahol bútorokat pakoltak a teherautójába, és később egy másik helyen szálltak be a szíriaiak. A román férfi bevallotta, hogy megbízójával előre megállapodtak a viteldíjban, melyet Olaszországban kapott volna meg.

 

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a 28 éves Mircea M. román állampolgárságú férfival szemben embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal küldte meg a Nagykanizsai Járási Ügyészségnek.